2016. március 23., szerda

http://ift.tt/1MC4DGH

A teljesség igénye nélkül fontos állvány szerelési kritériumok: Megfelelő munkatávolság beállítása. Üveg vagy lemezmozgatáshoz megfelelő nagyságú anyagmozgatási útvonalak. Belső korlátok, kezdetben nagyobb távolság. Kikötések átszerelése a munkafolyamat előrehaladtával. Kőburkolat esetén 200 kg/m2 feletti teherbírás. Állvány bontásnál az homlokzaton végzett befejező munkáinak időigénye, türelem. További információt honlapunkon találhatnak, ahol részletes leírásokat is olvashatunk, az állványozás áraikról és az állványok történetéről is.

Klikk ide: http://ift.tt/1MC4DGH

Női csinos és divatos kardigánok

Kardigán viselhető az átmeneti évszakokban, így tavasszal és ősszel, vagy akár télen egy vékonyabb hosszú ujjú női felsővel viselhető, nyáron pedig a hűvösebb estékre egyaránt megfelelő öltözékünk lehet az elöl nyitott, saját anyagából készített övvel összeköthető, vagy övvel, kapcsos dísszel összefűzhető női kardigán. A folyamatos fejlődésünknek, illetve a viszonteladóink gyarapodásának köszönhetően, az erősödő igényeknek megfelelően, nyomtatott mintájú, strasszozott ruhaféléket, nadrágokat is gyártunk.

Klikk ide: Női csinos és divatos kardigánok

2016. március 21., hétfő

Tégla akciós webáruház

Webshopunkban széles választékban megrendelhetőek Leiertherm, PORObrick, Bakonytherm, Ytong és Silka termékek. A Téglámm.hu-n mindenhez hozzáfér, ami a falakhoz nélkülözhetetlen. Legfőbb célkitűzésünk, hogy termékeinkkel hozzájáruljunk partnereinknek házuk, lakásuk építéséhez. Állandó akciós ajánlatokkal, aktualizált árulistával és óriási választékkal állunk a kedves vásárlóink rendelkezésére. Az egyes termékeknél ismertetőkkel, műszaki leírásokkal is segítjük az érdeklődőket, hogy a lehető legjobb döntés születhessen meg.

Klikk ide: Tégla akciós webáruház

Reptéri parkoló

Tegyen próbára minket! Nemzeti Reptéri gépjármű parkolónk mintegy több 100 autó biztonságos parkolására alkalmas a Ferihegyi nemzetközi repülőtér közelében, 5-7 percre a 2-es termináltól. Az M0 autósztrádáról lekanyarodó parkolót keresők a 400-as út felől találnak meg minket, az Üllő táblánál mindjárt forduljon jobbra 2225, Üllő, Pesti út 207. Miért a Nemzeti Reptéri Parkolót válassza? Udvarias, magas színvonalú kiszolgálás, transzfer szolgáltatás. Gyors ügyintézés és regisztráció. Magyar gasztronómiai ételeket a kerthelyiségben. Törzsvásárlói kedvezmény törzsvásárló kártya alapján. Egyszerű parkolóhely foglalás, akár online akár telefonon. A Nemzeti Reptéri Parkoló biztonságos és barátságos környezetben fogadja vendégeit. Bővebb információt weboldalunkon találhatnak.

Klikk ide: Reptéri parkoló

2016. március 19., szombat

Rockwool lapostető szigetelés

A jószigetelés.hu weboldalon legfőképpen Rockwool márkájú építési anyagokat adunk el. Felsorolva pár népszerű építkezési anyag, mit a jószigetelés.hu-n megtalálhat: homlokzati hőszigetelés, homlokzati hőszigetelő, lépésálló szigetelés steprock, rockwool csőhéj pipo als, rockwool deltarock, rockwool frontrock max e, rockwool homlokzati hőszigetelés frontrock, rockwool hőszigetelő lemez, rockwool lapostető szigetelés, rockwool multirock, rockwool steprock, rockwool tetőszigetelés, rockwool vakolható homlokzati hőszigetelés, rockwool válaszfalszigetelés airrock, ásványgyapot hőszigetelés. Szerintem már ez a lista is meggyőzheti, hogy itt van minden! Internetes áruházunkban, a jószigetelésen, folyamatosan megújuló árukészlettel, illetve gyors és kulturált kiszolgálással várjuk vásárlóinkat. Munkatársaink mindig és mindenkor segítenek.

Klikk ide: Rockwool lapostető szigetelés

Baumit építőanyag akció

Pénztárcabarát Baumit építőanyag árakat keresed a neten? Ha igen, ez a Te helyed! Az építőanyagturkáló.hu-t használva lehet tallózni az oldalunkon meglelhető építőanyagok közt. Ha valamiért mégsem leled meg, amit keresel, kérjük, keress meg minket elérhetőségeink egyikén, és mi segítünk beszerezni a kérdéses építőanyagot. Akár árajánlatot is kérhetsz azonnal, az ajánlatkérő formot kitöltve. Az építőanyag-turkálót megtalálhatod az interneten az epitoanyagturkalo.hu weblapon, valamint az alábbi helyszínen: 2225 Üllő, Pesti út 209. Nyitva tartás: hétköznap 7:30-17:00.

Klikk ide: Baumit építőanyag akció

Akciós termékek - Cserépgyár.hu

A Cserépgyár.hu webáruházban, elsősorban Leier termékeket lehet vásárolni és megrendelni. A webshopban megvásárolhatóak Tetőfedő- és magasépítési rendszerek valamint díszburkolatok. Ha oldalunkon nem találná amit keres, vegye fel velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén, és segítünk a keresett építőanyag beszerzésében. A cserépgyár.hu-t megtalálják a világhálón a cserepgyar.hu oldalon, valamint az következő címen: 2225 Üllő, Pesti út 209. Megrendelést nyitva tartási időben rögzítjük hétfőtől - péntekig 7:30-tól 17:00-ig.

Klikk ide: Akciós termékek - Cserépgyár.hu

Cserép webáruház akciók

A Bramac gyártmány sok egyedi tulajdonsággal rendelkezik. A Nemzetközi csúcstechnológiákat késedelem nélkül vezeti be a magyar piacon, így biztosítva a hazai építészet naprakészségét, a világtrendekkel együtt haladását. Pár keresett építőanyag amit portálunkon találhatnak:találhatóak: bramac cserép, bramac merito tetőcserép, bramac reviva tetőcserép, bramac római tetőcserép, bramac tartozék, bramac tetőcserép, coppo tetőcserép, danubia tetőcserép, mediterrán tetőcserép. Abban az esetben, ha weblapunkon nem találná meg amit keres, vegye fel velünk a kapcsolatot, keressen minket elérhetőségeink egyikén, és segítünk az építőanyag beszerzésében.

Klikk ide: Cserép webáruház akciók

2016. március 18., péntek

http://ift.tt/1R9aAwz

Olcsó és új ülőgarnitúrák Német és Olasz importból az Ön ízlésére szabva. Álláspontunk szerint jobb, ha a vevő legalább ráül a bútorra, mielőtt megveszi, hazaviszi, és nem látatlanban rendel. Közép-, illetve felső-közép, esetenként felső kategóriás ülőgarnitúrákról beszélhetünk, az árak viszont minden esetben olcsóak. Látogasson el hozzánk, hiszen közel 4000 m2-es áruházunkban mintegy 500 ülőgarnitúra közül biztosan megtalálja az Önnek megfelelőt.

Klikk ide: http://ift.tt/1R9aAwz